Hogyan szállítsuk a vezetőséget egy távolabb tartandó konferenciára?

Az üzleti életben sokszor előfordul, hogy a vezetőségnek részt kell vennie valamilyen szakmai konferencián. Többnyire akár egy egész hétvégén át is eltarthat egy ilyen esemény. Jellemzően vidéki települések szállodáiban tartanak cégeknek konferenciákat, ahol a szálláson kívül a catering is biztosítva van számukra és a kötelező előadások után kötetlen, szórakoztató programokon vehetnek részt. A rendezvényekre történő utazást viszont a vállalkozások vezetőinek szükséges megszervezniük, figyelembe véve azt, hogy egyetlen-egy munkatársuk se késsen el és lehetőleg mindenki pontosan érkezzen. Az esetek többségében azt szokták csinálni, hogy mindenki a saját autójával megy és, aki nem rendelkezik gépjárművel, azt valamelyik kollégája elviszi magával, ám van ennél sokkal egyszerűbb megoldás is, ami a társaságra meglehetősen jó hatással van.

Mikrobusz extra felszereltséggel

Nézzük, hogy mi lehet ez?


Ahhoz, hogy a csapat együtt utazhasson, célszerű ez időre kibérelni egy jól felszerelt, klimatizált mikrobuszt, természetesen sofőrrel együtt. Így nagyobb a valószínűsége annak is, hogy az indulás időben fog történni. A dolgozóknak is jót tesz, ha együtt vannak, hiszen erősödik a csapatszellem, mivel jobban összerázódnak, ráadásul a hangulat is lényegesen jobb lesz. A munkával kapcsolatos kérdéseket is megvitathatják vagy jobban megismerhetik egymást.


A mikrobusz bérlésnek további előnye, hogy az utazás biztonságos, ugyanis a bérbeadó cégek figyelnek a rendszeres karbantartásra és az autók műszaki állapotára, persze csak akkor, ha megbízható helyről történik a kölcsönzés. A modern mikrobuszok klímával felszereltek, sőt van már olyan jármű is, ahol a házimozizás is lehetséges. A mikrobusz bérlés ma már teljes mértékben megfizethető és a legtöbbjük vezethető B kategóriás jogosítvánnyal.

Kapcsolódó bejegyzések:

 

 
teherautoberles.info
 
 
 
 
 
 
KEDVEZMÉNY:     VÉDELEM:
         
Rendőrség   Készenléti rendőrség   Kisbuszaink, mikrobuszaink a Pajzs technológiájú lopás - rablás gátló rendszerekkel felszereltek, hogy a lehető legbiztonságosabban utazhassanak
         
RÉSZLETEK    RÉSZLETEK
 

Mikrobusz bérlés elérhetőségek

 

Bestrent KFT.
1028 Budapest, Mária utca 7.
info@elitbuszberles.hu


+36703794294

 

Nyitva tartás:

(Minden esetben, telefonon előre egyeztessen!)

Hétfőtől - Péntekig:
de.: 08:30-10:00
du.: 15:00-17:00
Szombat - Vasárnap:
Előre egyeztetett időpontban - délután.

 

Bérleti szerződés letöltése:

 

pdfletoltes.png{size:800x600;560x420;120x90}