A vezetési idő és a pihenők tervezése közúti szállítás esetében

Az Európai Unióban egységesek azok az előírások, amelyek a vezetési és pihenőidőre vonatkoznak, ez pedig megkönnyíti a kamionsofőrök és a buszsofőrök dolgát. Cikkünkben most az ehhez köthető követelményeket vesszük végig, amelyek tudatában könnyebbé válik a tervezés.

Miért kell nagy hangsúlyt fektetni a pihenőidő szabályozására?


A személyi szállítás és az áruforgalom nagy része közúton történik, ezért fontos, hogy gördülékenyen működjön. Azt, hogy a szállítmányok teljes biztonságban eljussanak A-ból, B-be, meghatározza a sofőrök megfelelő képzettsége is. Sajnos sok sofőr akar az alváson és a pihenésen spórolni, a mielőbbi megérkezés érdekében, főleg, ha hosszabb útról van szó, mondjuk határokon átívelőről. Vezetés közben viszont a kimerültség meglehetősen veszélyes, a járművezető ilyenkor nem csak a saját testi épségét, életét veszélyezteti, hanem a közlekedésben részt vevő többi utasét is. Éppen ezért szükség van egy egységes szabályozásra.

Tachográfot kell alkalmaznia mindazon járműveknek, amelyek össztömege meghaladja a 3,5 tonnát, akkor is, ha a sofőrön kívül 9 utast szállít az adott jármű. A szállító járművekben jellemzően digitális tachográf található, a sofőrök mielőtt útnak indulnának beleteszik a fedélzeti egységbe a sofőrkártyát, a tachográf pedig minden adatot rögzít az egységre, még a vezetési időt is, ráadásul a jármű sebessége, a megállások időpontja, időtartama is nyilvántartható.

A napi vezetési idő maximum 9 óra lehet, a heti vezetési idő 56 óra a kétheti pedig 90 óra. Egyhuzamban 4-5 óra vezetés engedélyezett, majd 45 percnyi szünetre van szükség, amit akár ketté is szedhet a járművezető, először például 15 percet pihen és valamikor később tart egy 30 perces szünetet.

Alvó sofőr


A közúti fuvarozásban dolgozó személyekre vonatkozó heti munkaidő, a munkanap során tartott szünetek, pihenőidő és éjszakai munkavégzésre vonatkozó szabályokról bővebben itt olvashat.

Korábbi blog bejegyzésünk: Osztálykirándulásra béreljünk mikrobuszt

 
teherautoberles.info
 
 
 
 
 
 
KEDVEZMÉNY:     VÉDELEM:
         
Rendőrség   Készenléti rendőrség   Kisbuszaink, mikrobuszaink a Pajzs technológiájú lopás - rablás gátló rendszerekkel felszereltek, hogy a lehető legbiztonságosabban utazhassanak
         
RÉSZLETEK    RÉSZLETEK
 

Mikrobusz bérlés elérhetőségek

 

Bestrent KFT.
1028 Budapest, Mária utca 7.
info@elitbuszberles.hu


+36703794294

 

Nyitva tartás:

(Minden esetben, telefonon előre egyeztessen!)

Hétfőtől - Péntekig:
de.: 08:30-10:00
du.: 15:00-17:00
Szombat - Vasárnap:
Előre egyeztetett időpontban - délután.

 

Bérleti szerződés letöltése:

 

pdfletoltes.png{size:800x600;560x420;120x90}