Érdekességek a mikrobusz bérléssel kapcsolatosa

A mikrobuszokat jellemzően 9-16 férőhelyesre tervezik, tehát kisebb csoportok szállíthatóak az ilyen típusú járművekkel, akik ugyanoda utaznak. Ma már van lehetőségünk mikrobuszok bérlésére is, így rugalmasan megtervezhetjük az utazásokat. A mikrobuszbérlés által nem kell többé azon aggodalmaskodnunk, hogy lekéssük a menetrend szerinti járatot.

A mikrobusz bérlés folyamata nem bonyolult, de megeshet, hogy előzetes foglalás is szükséges, ezért fontos időben leszervezni az utazást. A bérleti díj sok mindentől függ, de általában kifizetődőbb megoldás, mint az egyéni autóhasználat és még jobban megéri, ha több ember is osztozik a végösszegen.

A mikrobuszok által lehetőség van arra, hogy a csapat együtt legyen az utazás ideje alatt is, így a jókedv garantált. Mikrobuszokat előszeretettel bérelnek ki osztálykirándulásokra, családi utakra, céges rendezvényekre, illetve sokszor baráti társaságok is élnek a lehetőséggel. A mikrobuszokban az utasok kényelmesen elférnek, a szabad mozgás lehetősége is adott, ez különösen jó a hosszabb utak tekintetében. A bérelt autónak további előnye, hogy az utasok más helyekre is ellátogathatnak egy utazás során.

A mikrobusz bérléssel az utasok tehát saját igényeikhez mérten alakíthatják útjukat, szabadon dönthetnek arról is, hogy mikor álljanak meg egy kis pihenőre. A legtöbb bérbeadó cégnél még sofőrt is lehet kérni a mikrobuszhoz.

A bérbeadó cégek felelnek a járművek műszaki állapotáról is, rendszeresen karban tartják a mikrobuszokat, így kicsi az esélye annak, hogy a csapat lerobban az utazás során. A bérlőknek arra viszont okvetlen figyelniük kell, hogy megfelelő állapotban szolgáltassák vissza a gépkocsit.

A bérlés előnyei pontokba szedve:

  • A mikrobuszokat általában 9-16 utas szállítására tervezik, így ideálisak kisebb csoportok számára, akik közösen utazhatnak egy adott cél felé.

  • Lehetőséget ad arra, hogy bárki rugalmasan tervezze meg az utazását.

  • Nem kell attól tartani, hogy lekési az ember a menetrend szerinti járatot, vagy hogy a közlekedési korlátozások miatt nem tud eljutni az általa tervezett helyre.

  • A mikrobuszok bérlése többnyire előzetes foglalást igényel, így érdemes időben megtervezni az utazást.

  • Olcsóbb, mint az egyéni autóhasználat, különösen akkor, ha több ember osztozik az áron.

  • A bérlése lehetővé teszi, hogy az utazók együtt legyenek egy járműben, így kellemesebb az utazás, mint ha mindenki külön utazna.

  • Kiváló lehetőség lehet osztálykirándulások, baráti összejövetelek, családi utak, vagy céges rendezvények szervezésére.

  • Lehetővé teszi, hogy az utazók kényelmesen elférjenek.

  • Segítségével az utazók több helyre is eljuthatnak egyetlen utazás során, és nem kell több alkalommal utazni.

  • Segíthet elkerülni a nagyvárosokban jellemző parkolási nehézségeket.

  • A mikrobuszok bérlése lehetőséget ad arra, hogy az utazók saját igényeiknek megfelelően alakítsák ki az utazás menetét, és szabadon dönthessenek a megállók és útvonalak felől.

  • A jármű fenntartásából adódó költségek az üzemeltetőt terhelik.

 

Ford Transit Prémium 6 fő

 

Korábbi blog bejegyzésünk: Autó kötelező tartozékai

 
teherautoberles.info
 
 
 
 
 
 
KEDVEZMÉNY:     VÉDELEM:
         
Rendőrség   Készenléti rendőrség   Kisbuszaink, mikrobuszaink a Pajzs technológiájú lopás - rablás gátló rendszerekkel felszereltek, hogy a lehető legbiztonságosabban utazhassanak
         
RÉSZLETEK    RÉSZLETEK
 

Mikrobusz bérlés elérhetőségek

 

Bestrent KFT.
1028 Budapest, Mária utca 7.
info@elitbuszberles.hu


+36703794294

 

Nyitva tartás:

(Minden esetben, telefonon előre egyeztessen!)

Hétfőtől - Péntekig:
de.: 08:30-10:00
du.: 15:00-17:00
Szombat - Vasárnap:
Előre egyeztetett időpontban - délután.

 

Bérleti szerződés letöltése:

 

pdfletoltes.png{size:800x600;560x420;120x90}